Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. (Ézs 35,5)

Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta: "Legyen a ti hitetek szerint!" Erre megnyílt a szemük. (Mt 9,29-30)

Olvasmányok: Mt 26,47-50(55-56) és 2Krón 18,1-27

Szeptember 19.
Jézus mondta: "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák õket az emberek. Bizony mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belsõ szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." (Mt 6,5-6)

A kegyességével hivalkodó ember úgy irányította lépéseit, hogy az imádság órája éppen az utcán találja õt. Fel is kötötte imaszíját a bal karjára és a homlokára (2Móz 13,9.16), hogy mindenki lássa: õ most éppen imádkozik. Bizonyára akadtak olyanok, akik ezért megcsodálták. Ez a magamutogató kegyesség azonban nem értékes az Isten elõtt. Jutalma mindössze az emberek dicsérete volt.
Az igazi kegyesség Jézus szerint a "belsõ szobában" kezdõdik. Ott, ahol csak ketten vagyunk, a Mindenható és én. A bezárt ajtó ki is zárja a zajokat, a fárasztó zûrzavart, s elõször csenddel ajándékoz meg bennünket. A mindennapok állandó igénybevétele után szükségünk is van az elcsendesedésre, az önmagunkkal való foglalkozásra, a befelé figyelésre. Jézus azonban ennél is többet akar adni az imádkozás lehetõségével: nem csak befelé, elsõsorban "felfelé" kell figyelnünk.
Olyanok vagyunk ma élõ emberek, mint az a kisgyermek, aki elveszítette apját, s az élet sötét erdején megy keresztül, rémítõ hangokat hall, a sötétben mindenféle veszedelmet sejt. Egyetlen kívánsága: csak jönne már valaki, aki erõsebb nála, aki megfogná a kezét. Jézus azt ígéri nekünk, hogy a belsõ szoba esti csendjében maga az Atya fogja meg a kezünket. A vele való találkozásban egyszer csak lehull rólunk a kegyes álarc, elhallgat alaptalan dicsekedésünk, s vége a felesleges szerepjátszásnak. A mindent látó, mindent halló Urunkkal õszintén, teljes nyíltsággal beszélhetünk.
Életünk egyik legfontosabb ajándéka az, hogy beszélõ Istenünk van, aki megszólít. Hagynunk kell, hogy beszéljen hozzánk! Nagy ajándékunk az is, hogy nem csak megengedi, hanem felszólít arra, hogy mi is beszéljünk hozzá! Személyes Isten által teremtett személyek vagyunk, aki képessé tett bennünket arra, hogy kapcsolatot tartsunk vele. Csoda, hogy beszél hozzánk. Megtiszteltetés, hogy mi is megszólíthatjuk õt. Aki nem imádkozik, aki nem marad kettesben õvele, megszegényíti önmagát.

Uram!
Taníts meg engem imádkozni. Szeretném elmondani neked mindazt, ami foglalkoztat, ami bánt vagy elszomorít. Teremts rendet bennem. Színed elõtt könnyebb önmagamra is panaszkodnom. Te megteheted, hogy megváltoztatsz, és gyökeresen újjá teszel. Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.