Kész a világ, 
Feszült ünnepi várás 
Tereng felette. 
Halotti csend. Csak néha néha 
Sóhajt az Isten Lelke. 
Kimérve minden pálya 
Megtöltve minden lélek-lámpa, 
Ahol csak úr a lét... 
De jaj, sötét van, 
Mélységes, iszonyú sötét! 
A zordon tömeg-árnyék 
Némán zokogva kering útjain, 
S csak egyet tud és egyet érez... 
Most váratlanul vágyón megvonaglik 
És felzúg Istenéhez: 
Betelt az idő! 
Sugarat, fényt, színt adj nekünk, 
Mert epedünk! 
Fényesség nélkül oly sivár az élet! 
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet 
Legyen világosság!... 
És ismétlik mindig erősebben 
A felviharzott étheren keresztül 
És felharsan az egek harsonája 
S a végtelennek zsolozsmája zendül 
Zsibongva, zsongva... 
És nagy szavát az Úr - kimondja!

Imádság Szentlélekért

Zúgó szél, mennyei vihar, 
jöjj a Lélek lángjaival!

Isteni erő van tenálad, 
tégy vele most nagy, szép csodákat.

Erőddel a szíveken zúgj át, 
és szellőztesd ki minden zugát, 
szellőztess ki országot, népet 
az egész nagy földkerekséget.

Söpörd el a bűnt, a gyanakvást 
s tedd, hogy végre szeressük egymást.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver, 
csak nyomorult marad az ember.

Rajtunk hatalmat Te vehetsz, 
újjá, tisztává Te tehetsz, 
s bevetheted a szíveket 
égi maggal, hogy szeretet, 
igazság, szépség dús virága 
illatozzon szét a világba. ,

A Föld ne gyilkos atombomba 
dühére, de szent viharodra 
rendüljön boldog félelemmel.

Te légy mennyei mentő fegyver, 
földrengés, mely nem ront, de épít, 
pusztítás, mely tisztít és szépít, 
vihar, mely alkot, tűz mely éltet 
embert, családot, földet, népet.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver, 
csak nyomorult marad az ember!

S milliók kérnek, mert belátják: 
nem segít más, csak az imádság, 
a könyörgés. "Jöjj, szent vihar, 
ég tisztító lángjaival, 
söpörd e a bűnt, a gyanakvást, 
add, hogy végre szeressük egymást, 
s mint a táj, ha eláll a zápor, 
ragyogjon föl a Föld orcája 
a béke tiszta sugarától!" 
Bódás János 

 Csíksomlyói pünkösd

Lélekben készülsz 
s indulsz nagy útra 
egyenes és egyszerű, 
lelkiekben nagyszerű 
testvérekkel - 
emberek Erdélyből, 
de messzi távolból is 
száz s ezer kilométerekről... 
itt nem a kényelem 
s a panzió a lényeg, 
mégis ezrek és ezrek 
mennek és mennek 
gyalogosan, ősi énekekkel, 
panasz nélkül, 
verheti bár őket jégeső, 
lelkük égig ér... 
az egység, a remény, 
mely Csíksomlyó hegyén 
szívekhez ér és fér... 
s valami katarzis, 
a mindennapoktól elszakadott 
magasztos élményig, 
mi az emberben 
hosszú hónapokig töltekezik, 
feldolgozásra vár, 
maga az élet, a remény, 
hisz szavak nélkül is 
kristálytisztán 
értik egymást, kik itt vannak: 
a kétkezi munkás s a többdiplomás... 
s ha a keresztutaknál 
zászlóaljak találkoznak, 
a tömegben nincs szó, 
csak hang nélküli értés 
és túláradott érzés... 
ha a zászlók földig hajolnak, 
csak a forró könny felel... 
jöjj hát, Szentlélek, 
tudjuk, elérkezel... 
Jószay Magdolna